2009. május 30., szombat

Állatkák ujjfestéssel

Megihletett Poci fiam bárányhimlős volta, no meg bezártság van, és így sokkal nagyobbak felém a "csinálj nekünk foglalkozást" típusú gyermeki elvárások: gondoltam, készítünk egy vicces táblát a bejárati ajtóra mondjuk "Vigyázat, bárányok által megszállt övezet!" címmel, és készítünk rá báránykákat ujjfestéssel.
Az illetékes azonban kicsit sem értékelte a tervet. Ő ugyanis rosszban van a bárányokkal. Miattuk nem láthatja a barátját, Ádámot. Úgyhogy bárányt, azt nem hajlandó festeni, csak bármilyen más állatot.
Így esett, hogy egyetlen bárány készült Fanni keze által, meg egyéb állatok kívánság szerint. Bárányhoz készültem, ezért a rózsaszín alap, ne kövezzetek meg érte. :)

Mi kell hozzá? Kartonpapír, alkoholos fekete filc, , olló, tempera, popsitörlő, műanyag alap a tempera kinyomásához, alátétnek újságpapír és gyerekujj
Hogyan készül?
Először is a felnőtt elkészíti a befestendő állatkákat, megrajzolja, és lehet dönteni, ki vágja ki, ő vagy a gyerkőc.

Ezután megbeszéljük, ki milyen színűre szeretné az állatkáját és egy műanyag lapra (pl. margarin vagy fagyis doboz tető) kinyomjuk a temperákat.

Ezután már csak mártogatni kell az ujjacskákat, és pöttyözni, csíkozni... Színváltáskor egy kis popitörlővel letakarítani az ujjakat, hogy ne keveredjenek a színek.

És persze a végén alaposan kezet mosni.
Jó munkát!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

csak néztem, mi az a sok cipő az asztalon Kingi, mikor rájöttem, hogy riszájkling a Salamandertől :)