2010. február 17., szerda

Vágunk, ragasztunk, hulladékhasznosítunk...

Eljött végre ez az idő is!
Készült egy vigyorgós pálcika-önarckép, nemrég már lovagként ábrázolta magát, a mai képén velem sétál egy barlangban.
Helyes kis műremekeket hord haza az oviból.
Egyik nap azt vettem észre, ül a kisasztalnál és vagdos. Csak úgy magától.
Eddig csábítgatni kellett, hogy velünk tartson, de most már van kifejeznivalója.

Mivel most az olló izgatta leginkább, előszedegettem a sok kreatívkodásból megmaradt színes papírhulladékot, vághattak és ragaszthattak belőle, amit akartak.
Itt a blogon főleg kötött tevékenységeket mutatok be, de a szabad alkotásnál véleményem szerint nincs értékesebb és izgalmasabb. Ehhez nem is kell más, csak hogy ott legyenek mindig az eszközök a gyerekek keze ügyében.

Poci papírsárkányos képe -minden elemén rajta van az ovis jele is. :)

Fanni hal-úszóversenye, az akváriumon kívül a halak gazdái drukkolnak, felül van eredményjelző tábla is.

Ismét Poci, ez is verseny: ki ér át hamarabb a "babaalagút" alatt. Minden kék kisbizéről elmondta, mi az.

2010. február 16., kedd

Ha már Valentin...

Osztjuk Petivel, Kinga és Tamás álláspontját ezen "ünnepel" kapcsolatban. Csak hát nálunk is van két lány...
Valószínű ha Fanni szívecskéje nem kerül fel, én sem osztom ezt a képet meg veletek.
Vasárnap kaptam Nórától -aki ki tudja mikor, titokban-, apával közösen készítette nekem ezt a meglepit.
Az eredeti ötlet, azt hiszem a Tündérek és tündérholmik nagy könyvéből származik, igaz ott más a funkciója:)


Hozzávalók: színes és fehér papír, színes ceruza, csillogó glitter, olló, ragasztó, no meg két/négy/ ügyes kéz:)

Ritkábban jöttem és ritkábban jövök, lányok és az én bánatomra. Letelt az az idő mikor sokat lehettem itthon, az estékbe és hétvégékbe pedig még kevesebb kreativitás fér, egyenlőre, de majd próbálom jól beosztani az időt, idővel....

2010. február 15., hétfő

Szívemberke -na meg háromszög

Pikk-pakk elkészülnek és olyan helyes figurák, nem?


A dolog apropója, hogy Fanni kapott mamától hétvégén egy klassz kreatív készletet, benne különféle papírokkal, dekorgumi formákkal, zseníliával, szemekkel...
Ők jutottak eszembe először, épp csupa olyan kell hozzájuk, amiket a zacskó tartalmaz. Fogjuk rá, hogy Valentin-napra készültek. Mert bár ezt az ünnepet mi apával nem szívleljük különösebben, de ha reálisan tekintek a jövőbe, Fanni egy-két éven belül úgyis kötelezővé teszi számunkra, hiszen ez olyasmi, ami igazán az ő kedvére való.

Poci kis pasilénye viszont egyáltalán nem tudott megbarátkozni a szívecskegyártás gondolatával, így lett az övé háromszög.


Mi kell hozzá?
Piros karton, lyukasztó, zseníliadrót, dekorgumiból (vagy kartonból) kivágott szívecskék, erős ragasztó, fekete filctoll

Hogyan készül?
Megrajzoljuk a szívemberke testét és kivágjuk. (Szorgalmasabbak a lehulló darabokat miniatűr fecnicskékké továbbdarabolhatják. :)
Felragasztjuk a szemeket és megrajzoljuk az arcot.


Kilukasztjuk a kezek és lábak helyét és átfűzzük a kettévágott zseníliadrótot a lyukakon hátulról.
(Egy zseníliadarabból lesz a 2 kéz és egyből a 2 láb.)
A zseníliák végére szívecskékből láb- és kézfejeket ragasztunk.


Megmutatom "kilapítva" is, így talán egyértelműbb a végeredmény. :)

Az ötlet a ninth street east blogról származik.

2010. február 10., szerda

Hóember cserépből

A nappali ablakán kukucskál befelé az igazi hóemberünk, idebentről pedig apró, el nem olvadó rokona néz kifelé. :)

Mi kell hozzá?
Apró cserép, hozzá illő méretű papírgömb, akrilfesték, filctoll, zseníliadrót, 2 pom-pom, erős ragasztó, flitter, kis szalag

Hogyan készül?
A cserepet fehérre festjük akrilfestékkel, jó sűrűn, szinte víz nélkül.
A flitter-gombokat bele is nyomhatjuk a festékbe, szépen beleszárad.
A papírgömbre filctollal megrajzoljuk az arcot. Ráragasztjuk a pom-pomokat és a zseníliát fülmelegítőnek.
Ha a cserép és a fej megszáradt, a fejecskét a testre ragasztjuk és egy kis ragasztóval fixáljuk a sálját is.

Nagyon aranyos verziókat találhattok még:



2010. február 4., csütörtök

Bohócos kép

Ismét nem készültem, de Fanninak minden délután kell valami tevékenység. Így született, hirtelen felindulásból ez a bohócos kép, a közeledő farsangra gondolva.

A fej részeit, kalapot, nyakkendőz színes kartonból vágtuk ki és felragasztottuk. Fekete filccel szemet, szájat rajzoltunk.
A haja krepp papírból gyúrt gömböcskékből készült. A kalapot és nyakkendőt flitterrel díszítetük, a kalapbolyt egy pom-pom.
Végül Fanni körítést is rajzolt hozzá, zsonglőrt, bűvészt, műlovarnőt, mindent, ami egy cirkuszhoz kell...

2010. február 1., hétfő

Álarcok: Spongya Bob és Dóra

Farsangi lázban égünk, már csak egy hét a nagy eseményig!
Dóra és Spongya Bob a gyerekek kedvenc rajzfilm figurái, tegnap az ő bőrükbe bújtak.

A spongya Bob álarchoz sárga és fehér karton, fekete és zöld filctoll, zöld ceruza, gyerekolló és körömolló, tűzőgép és gumi szükségeltetik.

Ha a képet felnagyítjátok a képernyőn úgy, hogy a Songya Bob 14 cmX 15 cm nagyságú legyen, a képernyőhöz tartott géppapírra át tudjátok rajzolni a részeit: fejet és orrot sárgából, szemet és fogat fehérből.

Vágjátok ki a részeket, ragasszátok fel a szemeket, majd az orrot, és a fogakat.
Fekete filctollal kontúrozzátok, zölddel rajzoljátok meg a foltjait és színezzétek.
Vágjatok körömollóval lyukat a szemébe.
Csomózzátok meg a gumi két végét és tűzzétek hozzá.


Kész! :)


A Dórához nyomtassátok ki az álarcot INNEN.
Színezzétek ki, ragasszátok vastag kartonra és vágjátok ki.
Körömollóval vágjatok rá szemlyukat és tűzzetek rá gumit.

Kész!!!