2010. június 15., kedd

Király csücsköslepke

A "That artist woman" blogtól csak akkor tudtam elszakadni, miután az egészet végiglapoztam az elejétől a végéig. Gyönyörű, igényes -és persze időigényes- dolgok. A legtöbb 1-2 év lesz igazán aktuális, ha Fanni már kisiskolás lesz, de találtunk azért olyat, ami már most is sikerélményt adott.

Mi kell hozzá?
géppapír, zsírkréta, vízfesték, vastag ecset

Hogyan készül?
Először is választunk egy szép színpompás állatot, lepkét, halat vagy trópusi madarat -mi a király csücsköslepkét választottuk.


Ceruzával halványan előrajzoltam a lepke körvonalait és rajzolatát, majd Fanni átrajzolta fekete krétával.


Kiválogattuk a kréták közül a megfelelő színeket és kiszínezte a lepkét.


A papírt gombóccá gyűrte, majd kisimította.
Ezután vízfestékkel, nem túl felvizezve a színeket, átfestette az egész képet. Mivel a kréta taszítja a vizet, csak a gyűrődésekben gyűlik össze a festék, a fehér részeken is egyenetlenül terül majd el, kicsit rusztikus hatást adva.

Ha megszáradt, ki is lehet vasalni a hátoldaláról és sötét kartonra ragasztva akár a szoba dísze lehet.

Mi elkészítettük EZT a halacskát is és szerintem még nem telt be Fanni a technikával.

2010. június 10., csütörtök

Jeges móka

Az utóbbi hetekben kicsit sem volt fagyasztgatós kedvem, épp eléggé lehűtött minket az állandó zuháré.
Most azonban már jól esik egy kis kontraszt: olvadozunk a napon és jégből gyártunk játékot.




Mi kell hozzá?
Jégkocka tartó/muffintepsi vagy bármilyen méretű forma, amiben fagyasztani lehet, víz, ételszínezék, fogpiszkáló, folpack, alufólia




Hogyan készül?
A jégkockatartó alá nagyobb ív folpackot teszünk. A tartót megtöltjük vízzel, majd csöpögtetünk bele színezéket.
Ráhajtjuk a folpackot, beleszúrjuk a fogpiszkálót és a fagyasztóba tesszük.
Használat előtt a fogpiszkáló-árbócokra folpack-vitorlákat készítünk.




Nagyon sok megfigyelésre ad lehetőséget a játék. Ne töltsük tele a mélyedéseket, és figyeljük meg, hogy amikor megfagyott, magasabban lesz a szintje. A színeket keverhetjük, tippelgethetnek, milyen szín jön majd ki a hozzácseppentés után. A színezék lassan keveredik, megfigyelhető a diffúzió is: fogpiszkálóval kavargatva helyes minták jönnek létre a vízben. Na és persze az olvadás: a medence hűvös vagy az esti fürdővíz melegében olvad gyorsabban?

Na és egy apró figyelmeztetés: úszásra is alkalmas hajócskákat akkor kapunk, ha az alja a legszélesebb része, a jégkockatartós csónakok az oldalukra dőlnek. De ebből is kiválóan lehet tanulni.


Forrás: Ramblings of a crazy woman.